HungaryEnglish

Tészták <<

Császárszalonnás spagetti

Hozzávalók:
1 kisebb fej hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, kb. 30 dkg császárszalonna, előre elkészített bolognai por, 1 dl tejszín, spagetti tészta, trapista sajt

Elkészítés:
A hagymákat megdinszteljük, beletesszük a kockára vágott szalonnát, majd megütjük. Közben rátesszük a bolognai port,� hozzá öntjük� a vízet, majd összefőzzük.
Ha kész hozzáadjuk a tejszínt. Ez után� összekeverjük, és pár percig még hagyjuk főni.
Tésztával tálaljuk,� a tetejére kevés sajtot reszelünk.

 


Húsos derelye besamelmártásban

Hozzávalók:
20 dkg búzaliszt, 25 dkg pulykamell, 5 dkg füstölt szalonna, 2 db tojás, 1 kis fej vöröshagyma, 1 ek szójaszósz, 1 tk ételízesítő, csipetnyi őrölt gyömbér, bors, frissen őrölt koriander és, szegfűszeg (3 db), só

Elkészítés:
A lisztből és 1 tojásból kevés vízzel és pici sóval gyúrt tésztát készítünk. Félretesszük pihenni. Közben elkészítjük a tölteléket. A pulykahúst a szalonnával és a hagymával ledaráljuk, hozzáadjuk a fűszereket, a tojást és a szójaszószt. Jól összedolgozzuk és ezt is félretesszük. A tésztát kb. 2 mm vastagságúra nyújtjuk, majd félbevágjuk. Az egyik felét a nyújtódeszkán hagyjuk, a másikat félretesszük. A deszkán lévő tésztára egymástól egyenlő távolságra kis halom tölteléket teszünk, majd ráterítjük a tészta másik felét. A halmok között a tésztát tenyünk élével összenyomjuk, majd derelyevágóval v. éles késsel elvágjuk. Forró sós vízben kifőzzük, lecsurgatjuk, és a vajjal kikent tepsibe egymás mellé rakjuk úgy, hogy ne érjenek össze. Sajtos tejmártást (besamelt) készítünk, melybe kevés eőspaprika-krémet (darált, sós paprika) is teszünk. Ezzel leöntjük a tésztákat, és előmelegített sütőben közepes hőmérsékleten addig sütjük, míg szépen megpirul a mártás teteje.


Túrós csusza

Hozzávalók:
1/2 kg fodros kocka tészta, 0,5 kg túró, 2 pohár tejföl, 15 dkg szalonna, 3 tojás, só, olaj

Elkészítés:
A tésztát sós vízben megfőzzük. Míg a tészta fő, a túrót összekeverjük 1 pohár tejföllel, 2 tojással, sóval. A szalonnát apró kockára vágjuk és olajon megpirítjuk, majd a pirított szalonnát is a túróhoz keverjük. Ha a tészta megfőtt, leszűrjük és a kifőtt tésztát is a túróhoz keverjük. Az egészet jól összevegyítjük, hogy a tésztát mindenhol érje a túró, majd kikent tepsibe rakjuk. 1 pohár tejfölt összekeverünk 1 tojással, pici sóval majd a tészta tetejére öntjük. Sütőben sütjük, míg a teteje szépen meg nem pirul. Kockára vágva tálaljuk.


Lángos

Hozzávalók:
1 kg liszt, kb. 1/2 l tej (liszttől függ, ált.-ban kicsit több, érezni kell), 5 dkg élesztő, 1 pohár tejföl, só

Elkészítés:
Az élesztőt megfuttatjuk egy kis tejben (előzőleg pici cukrot teszünk� bele), majd a liszthez keverjük és vele egy időben belerakjuk a tejfölt, a sót, a tejet. Először csak a fél liternyit,� később, ha kell még, többet. Jól kidolgozzuk, lehet kézzel, lehet dagasztóspirállal, a lényeg, hogy inkább lágyabb tészta legyen,� de ne túl lágy. Ez után kb. 2 órára betesszük a hűtőszekrénybe, és ezt követően lehet kisütni a forró olajban.
A hűtőben egy hétig is eláll nyersen,� így mindig csak annyit süssünk ki,amennyit éppen megeszünk. Ízesítés kedv szerint, fokhagyma, tejföl, rakás reszelt sajt.
Tipp:Ha a tészta egy részébe savanyú káposztát sütünk bele, változatosabb lesz a lángos.
 


Pizza tészta

Hozzávalók:
40 dkg liszt, 20 dkg túró, 4 evőkanál olaj, 8 evőkanál tej, 1 egész tojás, 1/2 csomag sütőpor, só, pici cukor

Elkészítés:
Fentieket összegyúrjuk, tepsi méretre kinyújtjuk. Kiolajozott tepsibe tesszük, egyből mindent a tetejére rakunk, és már mehet is a sütőbe. kb: 30-35 perc.
 


Sonkás lepény

Hozzávalók:
50 dkg finomliszt, 20 dkg margarin,� 2 db� tojás,� 1 ek� rum, kevés tejföl, só
Töltelékhez:
40 dkg darált tarja, 4 dl tejföl, őrölt bors

Elkészítés:
A lisztet a margarinnal, a tojássárgákkal, a rummal, sóval és annyi tejföllel gyúrjuk össze, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Alaposan kidolgozzuk és két cipóra osztva, hűvös helyen egy óra hosszat pihentetjük. Az egyik cipót kinyújtjuk, kibélelünk vele egy közepes nagyságú tepsit, a darált tarjából és tejfölből kevert, őrölt borssal ízesített tölteléket rásimítjuk, és a másik cipóból nyújtott lappal befedjük. A tetejét villával megszúrkáljuk, majd tojásfehérjével megkenjük. A sütőben megsütjük és azon melegen kockákra vágjuk, mint az édes lepényeket.


Spagetti bolognese

Hozzávalók:
40 dkg spagetti, 1/2 dl olaj, 1 kis fej reszelt vöröshagyma,1 szál sárgarépa, 1 darabka zeller, 1 zellerlevél, 10 dkg darált marha v. sertéshús, 5 púpos ek. paradicsompüré, só, törött bors, 1 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 1 ágacska friss rozmaring, 1 pohár víz

Elkészítés:
Az olajban megpirítjuk a reszelt vöröshagymát, mikor sárgulni kezd, belereszeljük a sárgarépát és a kis darabka zellert, ezzel erős lángon tovább pirítjuk, majd beletesszük a húst, és ismét tovább pirítjuk, míg a hús mindenütt fehér nem lesz.
Ekkor fölengedjük a paradicsompürével, beletesszük a fűszereket, a vízzel felhígítjuk, és lefedve, nagyon lassú tűzön, legalább 2 óra hosszat forraljuk. Közben csak arra vigyázunk, hogy ne sűrűsödjön túlságosan be, ne égjen oda. Egy kevés vizet önthetünk utána. Ez idő alatt a belevalók ízes, sűrű mártássá főnek össze.
A spagettit sós vízben a szokásos módon megfőzzük, leszűrjük, és tálaljuk. A tészta tetejére mártást teszünk, és meghintjük parmezán sajttal.


Spaghetti a la carbonara

Hozzávalók:
1 csom. spagetti, fehérmártáshoz, 2dl tej, 2 hagymaszelet, 2 babérlevél, 12 szem bors, 6 dkg vaj, 2 ek. liszt, só, bors, 20 dkg baconszalonna, parmezánsajt

Elkészítés:
A spagettit megfőzzük.
Elkészítjük a mártást: a tejet serpenyőbe öntjük, beletesszük a hagymqaszeleteket, a babérlevelet és a borsszemeket. Felforraljuk, majd a tűzről levéve 10 percig állni hagyjuk. A tejet átszűrjük. A vajat felolvasztjuk, beleszórjuk a lisztet és halványra pirítjuk. A tűzről levéve apránként hozzáadjuk a tejet, simára keverjük. Visszatesszük a tűzre, még 1 percig főzzük, sózzuk, borsozzuk. A baconszalonnát vékony csíkokra vágjuk, pirora sütjük. A spagettit összekeverjük a mártással, a baconszalonnát a tetejére tesszük, parmezánnal megszórjuk.
 


Tonhalas spagetti

Hozzávalók:
1 cs spagetti, 2 doboz tonhalkonzerv, 3 gerezd fokhagyma, 3 dl tejszín, só, bors, esetleg fűszeres só

Elkészítés:
A tonhal olajában megpirítjuk az apróra vágott fokhagymát. Hozzáadjuk a tonhalat fűszerezzük, egy kicsit pirítjuk. Majd felöntjük tejszínnel. Végül összeforraljuk. Főtt spagettivel tálaljuk.


Üvegtészta szecsuáni módra

Hozzávalók:
40 dkg hús (rák vagy halfilé is jó), 1 kávéskanál szecsuáni bors, 3 evőkanál sűrített paradicsom (1 kanál levessel és 1 kiskanál mézzel elkeverve), 1 k. chilimártás, 1 kk. cukor, 2 k. szójamártás, 2 k. olaj, 40 dkg üvegtészta (vagy finommetélt), 4 ek. száraz fehérbor, 2 gerezd fokhagyma, tálaláskor 2 újhagyma

Elkészítés:
Megpirítjuk az olajban a szecsuani borsot a finomra vágott fokhagymával, majd hozzátesszük a darált húst és a többi fűszert, állandóan kevergetve lassú tűzön készre főzzük (ez halnál és konzerv ráknál kb.1-2 perc, marhahúsnál 20-25 perc).
A megfőzött, leszűrt tésztát hozzákeverjük, és tálaláskor hagymarózsával vagy felkarikázott újhagymával díszítjük.

 



Kincsempark rendezvényközpont