|
Aszi újdonságok
Tisztelt Partnerünk!

Már javában az ősz csodálatos napjait éljük. A természet hétről-hétre frissebbnél frissebb zöldségekkel, gyümölcsökkel ajándékoz meg bennünket A vidéki ember életében elkezdődtek a szüretek, a betakarítások.
A mi életünkben is szorgos munka zajlik, hiszen legutóbbi elköszönésünk óta számtalan újdonsággal bővült menüink kínálata, szolgáltatásaink sora, kollégáink száma, sőt még megjelenésünk is megújult.
2008. október 15-től, új honlappal várjuk a látogatókat, melynek a megálmodásakor az új arculat megjelenítése mellett, az volt a célunk, hogy felhasználóbarát legyen, és minden olyan információval megtöltsük, melyre Önnek egy-egy esemény megszervezése előtt-alatt szüksége lehet.
Ha egy kis ideje engedi, kérjük, látogasson el honlapunkra: www.ecatering.hu.
A rövid bevezető után, az említett újdonságok közül szeretnénk rögtön egy újabbak kedveskedni Önnek.
Lényeges szempont számunkra, hogy mind megrendelőink, mind az ő vendégei maximális megelégedettséggel távozzanak egy-egy segítségünkkel szervezett eseményről, ezért az idei ősztől többek között, az egy-egy megrendelés alkalmával igényelhető ajándékszolgáltatások sorát is bővítettük.
Egy kis ízelítő újdonságaink közül:
1. Gyümölcsoázis jégszoborban
A büféasztalon elhelyezett kivilágított jégszobor dekorálja és egyben érdekessé teszi az állófogadásokat.
2. Borbemutató asztal Sommelier segítségével
Nagyobb létszámú rendezvények esetében (kb.100 fő- től) a drágább alkoholos italcsomagokhoz ajándékszolgáltatásként Sommelier- t (borszakértőt) hívunk.
Az italpult mellet felépítünk egy kisebb borasztalt, ahol az italcsomagból a borokat és az ásványvizet egy hiteles szakértő kínálja.
3. Bekészítés az elnöki pulpitusra
Konferenciák alkalmával az előadásokat tartó szónokoknak ajándékszolgáltatásként "üveges" szénsavmentes ásványvizet, esetleg pogácsát készítünk be.
4. Regisztrációs asztal kialakítása
Vendégérkezéshez kialakítunk 1db bekasírozott asztalt a regisztrációhoz.
Kellemes napot kívánunk!

hirlevél leíratkozás
|